Néztem egy filmet. Rég nem néztem semmilyen filmet, nem volt időm, vagy éppen kedvem rá. Ez is csak véletlen volt, de aztán magával ragadott. A történet.
Van egy fiú és van egy lány. Mindkettő szép, csinos, de boldogtalan, egyik sem találja a társát, valahogy nem jön össze, nem jó helyen keresik. Aztán egy nap a fiú felmegy a társkeresőre, és ott lapozgat. Meglátja a lány fényképét, és kezdenek levelezni. Egyik levél követi a másikat, sok bennük a közös, a gondolatok összefonódnak, egyforma ízlésvilág, egyforma kultúra, hobbi, és még sok más. Végül a lány meghívja magához a fiút, akinek addig a képét nem is látta. A fiú boldogan megy.
De van egy bibi.
Nem a lány írta azokat a leveleket, hanem az anyja. Bár a lánya nevében írt, valahogy mégis úgy történt, hogy a saját lelkét, gondolatait adta bele a levelekbe. Amikor a fiú megérkezik, akkor mondja el a lányának, akit gyorsan az előtérbe hoz, és próbálja kettőjüket összehozni. A lány azonban egészen más világ, egy percig sem találnak ketten, a fiú kissé zavart. Nem tudja megmagyarázni magának, miért az anyjával jobban érzi magát.
Amint a mesékben is lenni szokott, a vége happy end, mindenki megtalálja az igaz szerelmet, és láss csodát, a fiú beleszeret a nálánál idősebb, de azért vonzó nőben, a lány pedig rájön, hogy az, akit szeret mindig is ott volt mellette, csak ő nem vette észre. De amint már mondtam, ez csak egy mese. A valóság meg az, hogy a lány hiába csókolgatná szenvedélyesen a békát, a békából soha nem lesz királyfi. De azért jó volt………..két óra elmerengés, két óra álmodozás.
Imádom az ilyen filmeket. Egy időre minden olyan jó körülöttem.
