Az én drága barátnőm megkért, hogy írjak neki valamit a könyvekről, az olvasásról, mert egy előadást kell, tartson. De olyan legyen, hogy egyszerre szóljon gyerekeknek is és felnőtteknek. Nos én most neki veselkedem, és lássuk mi sül ki belőle, ti majd elmondjátok nekem, hogy mennyire jó vagy rossz, mert én eléggé jól viselem a kritikákat is. Úgy hogy csak őszintén.
Amikor először jöttem rá, hogy mit is lehet igazán kezdeni a betűkkel, mintha egy óriási kapu tárult volna fel előttem. Most nem hazudok, mert a mesék varázslatos országa nyílott ki előttem, és azóta is megtanultam, hogy bármi lehetséges, ha az ember tud olvasni. Ha a könyvet a kezembe veszem, bármi lehetek. Akár ez olyan is lehet, mint egy varázslat. Olvasok, és utazom, a világ egyik végétől a másik végéig, sőt ha nagyon akarom, akkor elrepülhetek a Holdra is, vagy a csodálatos Univerzumba. Nincs határ, nincs olyan, hogy tovább nem lehet. Minél többet olvasok, egyre mesésebb és csodásabb kapu nyílik ki számomra. Betűk összerakva, szavakká, mondatokká formálva, és az egész egy nagy könyvbe beseperve. Eleinte csak a képeket szeretjük nézegetni. Igen-igen, a képek is nagyon fontosak, jobban eszünkbe véssük a mellette levő kis szöveget. A képek is hozzásegítnek, hogy szeressük a könyveket. A könyvek, amik millió félék, lehetnek. Kicsi, nagy, sovány, kövér, színes, fehér fekete, kemény, vékony kötésű és még sorolhatnám hosszan. Hát nem veszitek észre? A könyvek is olyanok akár az emberek. Egyesek megnevetettnek, másoktól ásítanunk kell, egyesek sziporkáznak, mások meg már porosak, szakadtak, mert nagyon régiek.
Ha pedig barátunkká fogadjuk fel a könyvet, egy biztos. Soha nem csalódunk benne, ha hűtlenek vagyunk hozzá, nem hánytorgatja fel, és tanít, tanít bennünket. Minden elolvasott sorával gazdagabbak leszünk, nő a szókincsünk, fejlődik a kifejező képességünk, és ezt a fajta gazdagságunkat senki nem veheti el tőlünk.
Azon gondolkoztam el, hogy szerintem, az emberiség egyik legnagyobb vívmánya, találmánya, vagy nevezd, ahogyan akarod, az az írott szó. A beszéd elszáll, a szó megmarad. Tudom, hogy erre most jöhetne a válasz, hogy a szó az ember legnagyobb fegyvere, de tegyük most egy kicsit félre a harcias kedvünket, és evezzünk lágyabb, kellemesebb vizekre.
Mire való is ez az írás-olvasás?
Születésünktől kezdve egy fejlődési folyamaton megyünk végig. Egyesek gyorsabb ütemben, mások lassúbb tempóban, de mindenki halad előre, vagy valamerre.
Befejezésül, pedig annyit üzenek úgy a gyerekeknek, mint a felnőtteknek, hogy a legcsodálatosabb könyvek a meséskönyvek, mert azok tanítanak meg minket igazán álmodozni. Merjetek álmodni, nagy dolgokat, szép álmokat.
Álmok nélkül az élet sem az IGAZI.
Aki meg tanul olvasni, meg tanul álmodni.