A szeretet himnusza
(1 Kor 13,1 - 14,1)
Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén,
Ha szeretet nincs bennem,
Csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom.
Legyen bár prófétáló tehetségem,
Ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt,
Legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak,
Ha szeretet nincs bennem,
Mit sem érek.
Osszam el bár egész vagyonomat a szegényeknek,
S vessem oda testemet, hogy elégessenek,
Ha szeretet nincs bennem,
Mit sem használ nekem.
A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
A szeretet nem féltékeny,
Nem kérkedik, nem gőgösködik,
Nem tapintatlan, nem keresi a magáét,
Haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója,
Nem örül a gonoszságnak,
De együtt örül az igazsággal.
Mindent eltűr, mindent elhisz,
Mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet soha el nem múlik.
A prófétálás megszünik,
A nyelvek elhallgatnak,
A tudomány elenyészik.
Tudásunk csak töredékes,
Töredékes prófétálásunk is.
Mikor azonban eljön a beteljesedés,
Véget ér az, ami töredékes.
Amikor még gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek,
Úgy gondolkodtam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek.
E amikor felnőttem, elhagytam a gyermek szokásait.
Ma még csak tükörben, homályosan látunk,
Akkor majd színről színre.
Most csak töredékes a tudásom,
Akkor majd úgy ismerek,
Ahogy én is ismert vagyok.
Most megmarad a hit, remény, szeretet,
Ez a három,
De köztük legnagyobb a szeretet.
Törekedjetek a szeretetre!
Nem, nem , nem, nem nem nem nem nem nem nem.
Számoltad meg csak egyszer is, hogy a beszéded során hányszor mondtad azt, hogy NEM? Hányszor szövöd be nap, mint nap ezt a kis negatív szót? Nem akarom, nem tudom, nem fog sikerülni, nem szeretem, nem szeret, nem leszek elég jó, nem vagyok biztos. Sőt, még amikor vigasztalunk is legtöbbször három kis negatív szóval biztatjuk a másikat :NINCS SEMMI BAJ.
Mire vágysz a legjobban? Talán nem arra, hogy szeressenek téged? Talán nem arra, hogy legyen egy nagyon jó barátod, akire mindig számíthatsz, legyen egy szerelmed, akinek szerelme sose múljon, legyenek kedves ismerőseid, jó szomszédjaid, és kedves munkatársaid. Hát nem erre vágysz a legjobban? Hogy elismerjék milyen csodálatos ember vagy, hogy érezzék és tudják azt, hogy tehetséges vagy? Mindannyian a szeretetre vágyunk, akkor mégis miért történik meg az, hogy minden a fonákjára sikerül?
Megismertem egy csodálatos embert. Beszélgettünk, és találtak a szavak, vonzó és kedves volt a szívemnek és én is vonzó és kedves voltam az ő szívének. A beszélgetések lassan elmélyültek és észre sem vettem, amikor beköltözött a szerelem szívemben. Ugye milyen szépen hangzik? Aztán ásó kapa és a nagyharang.
Hová lett a szerelem? Ki tudná megmondani? Elfelejtettük ápolni, öntözni, akárcsak egy virágot, és elhervadt. Kijöttek a tüskék akárcsak a rózsának és azt már nem tudtuk elviselni. De akkor milyen szeretet az. Ha elmúlik a szeretet, akkor soha nem volt szeretet, soha nem volt szerelem. Csak fellángolás, csak vágy, önző önös érdekű vágyak, amik csak pusztítani tudnak körülöttünk.
Olyan nehéz bocsánatot kérni, pedig sokszor csak azon málna minden boldogság. Miért nehéz bocsánatot kérni? Nehogy az önérzetünket megsértse? Nehogy a büszkeségünk oda legyen?
Aki bocsánatot tud kérni, az az alázatot gyakorolja, de nem jelenti azt, hogy megalázkodik.
Szavak, szavak és megint szavak. Elindul egy gondolat és észre sem veszed és önállósodik tőled, mintha magától élne, nem tartozik sehová. nem tudod ellenőrizni, nem tudod kordában tartani, csak úgy folynak ki a szavak az ujjam begyéből.
Mesélőnek születtem, szeretek beszélgetni. De ti olvassatok, nem muszáj, egyetértsetek velem, mindenkinek más és más véleménye lehet, van, és ez így is van rendjén.
Mostanában sokat meditálok. Gondolkozom azon, ami már elmúlt, és ami jönni fog. de leginkább próbálom átélni a jelenemet. Mindenkit szeretni és mégsem tartozni, nem kapaszkodni senkiben. Felismerem a korlátaimat és mégis nem hárítom el őket mind.
