Gondolkodom, tehát vagyok. Egyre inkább azt kezdem érezni, hogy nekem irnom kell. Valami megmagyarázhatatlan erő viszi a kezem, néha már nem is gondolkozom, mintha a tudatalatti súgna. Nekem irnom kell. De miért? Talán, mert igy könnyebben megtalálom a megoldást? Talán igy rájövök, hogyan és hová vezet az utam? Nem tudom, de már nem is teszem fel a kérdéseket, hanem szépen szabadjára engedem a gondolataimat, érzéseimet. Miről irok ma? Hát az úgy vot, hogy én kigondoltam egyet, de hogy aztán mi is lesz belőle?.....majd csak meglássuk. Egy mesét szeretnék neked elmondani. Szereted a meséket? Én egyenesen imádom őket. A mesében minden benne van, ha eléggé figyelmes vagy. Benne van az egész élet, benne vannak a vágyak, az elérhető és el nem érhetők, benne vannak a lelki tusák, a másokkal való gyötrödések, de benne vannak a simogatások és a legmélyebb érzelmek is. Akkor lássunk hozzá. Ezt a mesét én találtam ki, de nagyon sok helyről vettem el ötleteket meg gondolatokat, úgyhogy ha esetleg valaki a saját érzéseire is ösmerne, annak már csak örvendeni tudok.
Kezdödik a mese:
Vót egyszer, vagy nem vót, túl az Óperenciás tengeren is túl, ott ahol a kúrta farkú malac túr. De még azon is túl, hanem itt, akkor ott, hanem odább, akkor idébb, bedőlt kemencének kidőlt falán túl, volt egyszer egy szegény embőr. Mert minden igazi mese a szegény embőrrel kezdődik, aki majd szép lassan királlyá fog gazdagodni. De hogy ne lőjem le a mese poénját, előbb végig vezetlek kedves olvasom, az összes göröngyös, és göröngyetlen utakon, amiket megpróbáltatásnak is neveznek egyesek, mert hát. Ha ezek nem volnának, akkor az én mesém sem szólhatna róla.
Na de tudod-e mi kell egy jó meséhez? 
Ja, a szegény embőr, az már megvan. Aztán kell egy égig érő fa, amin felfutnak vágyaink és álmaink. Aztán kell egy vagy tőbb főszereplő, hős vagy kevésbé hős, és még kell a gonosz, hogy legyen mihez viszonyitani a jóságot. Na de nem maradhat ki a meséből a három próba sem, amiért elnyered a szerelemhez való jogot, és még ott van a hétfejű sárkány, minek mind a hét fejében hét, gyönyörű alma leledzik. Na már most már, ez ha megvan, akkor vesszük a főhőst és végig vezetjük az események során, legyőzi a hétfejű sárkányt, közben egyre gazdagabb és erősebb lesz, majd tarsolyában a hét almával megszerzi magának az igazi boldogsághoz való jogát. Persze lehet még ezt az egész előadást színezni egy két boszorkánnyal meg tündérrel, sőt véleményem szerint még az angyalokat sem árt bevenni a buliba. Na de most félre téve ezt a kis kitérőt, had meséljem tovább.
Ennek a szegény embőrnek volt három fia, és amint az lenni szokott, a legkisebb volt mindközül a legügyesebb. (Ha véletlenül TE nem vagy a legkisebb, azért ne szomorodj el, minden mese másképp szól, a te mesédben te vagy a legkisebb). Nagyon szegényen tengődtek ám, egyik napról a másikra alig vót meg a betevő falás, pedig még akkortájt nem is ismerték a Válságot, mint ahogyan manapság mindent illik rá fogni. Igy aztán addig sóhajtozott a szegény embőr, hogy egy szép napon előállt a három fiú és elmondták az apjuknak, hogy ők bizony úgy döntöttek, hogy elmennek világgá, szerencsét próbálni, mert ez igy már nem mehet tovább. Valaminek változnia kell. A szegény embőrnek felesége is vót, aki mindig is az ő urára hallgatott, így aztán hamar nekilátott pogácsát sütni, mert bizony, hogyan lehet világgá menni, hamubasült pogácsa nélkül. A szegény embőr, mivel hogy nagyon szegény volt, templom egere meg miegymás, csak tanáccsal tudta ellátni a fiait, de azokat azonban örömmel adta, mert milyen ember az aki még egy jó szót sem tud adni?
- Nó drágalátos fiaim. Immáron, ha úgy döntöttetek, hogy elmentek világgá, akkor legalább had adjak útravalóul néhány tanácsot. Hármat, mert igy van ez rendjén.
Azt nem tudom miért hármat, de a mesékben mindig a három a nyerő. Pedig párosan szép az élet…egyeseknek.
Az Első tanácsom az lenne, hogy: A próblémáidat sosem hagyd másnál, hanem tarisznyádban vidd magaddal. Útközben talán megoldodik, és gazdagságodat szolgálhatja.
A második tanácsom az, hogy: Ha valamiért nagyon megbusúlod magad, vagy megharagszol, sose cselekedj azonnal, mert ahogyan a vének is szokták mondogatni, nos, aludjál rá egyet. Az álom jó tanácsadó.
A harmadik tanácsom pedig az lőn, hogy: Ha a félelem és a szeretet között kell választanod, akkor hallgass a szivedre. De a legjobb az, ha a félelmednek neki mész és a szeretetet pedig átöleled. Ne kerüld ki egyiket sem, mert soha nem lesz nyugtod.
A fiúk megköszönték szépen az apai útravalót, tarisnyájukban tették a pogácsákat és elindultak szépen a nagyvilágba.
Egy darabig együtt mentek, mig aztán el nem érkeztek egy útkereszteződéshez. Tanakodni kezdtek, hogyan is legyen tovább. Mire a legkisebb megszólalt.
-Tudjátok nem véletlen hozta a sors úgy, hogy az út háromfelé szakad. Ez csak azt jelentheti, hogy itt most el kell válnunk, és mindegyikünk tovább folytassa az utat egyedül. De hogy ne szakadjunk el egészen egymástól itt van ez a fűzfavessző és ezt most eltöröm három felé. Mindegyikünknél maradjon ott egy darab belőle. Egy év múlva pedig ugyanitt találkozunk. Ha esetleg valamelyikünk nem érne ide vagy késne akkor a másik kettőnek itt be kell várnia. Ha valamelyiknek nagy baja lenne, akkor azt onnan tudhatjuk meg, hogy amikor ideértünk az útkereszteződéshez, a fűzfavesszőnket bedugjuk a földbe abban az irányban amelyikben testvérünk ment el, és amennyiben baj van a vessző ezt meg fogja mutatni nekünk. A fiúk meg is egyeztek és elindult mindegyik a maga útján. Elindult a mi kis hősünk is, a legkisebb fiú, akinek a neve legyen Áron. Nos ment Áron hegyen dombon és sürrű rengetegen keresztül, amig csak el nem ért egy gyönyörű szép tisztásra. Olyan szép tisztás volt ez, hogy csak csúda. Soha életében még ilyen gyönyörűséget nem látott. A fű puhább és selymesebb volt mint bárhol és a zöldje olyan éles és szép, amilyen zöldet még nem látott. A zöld fű pedig tele volt szebbnél szebb virágokkal. Ahogy ezen a gyönyörű tisztáson sétált megpillantott egy juhászt aki aranyszörű bárányait legeltette.
Áron odasétált a juhászhoz, és köszönés képpen meglengette a kalapját. Arra gondolt, hogy bármilyen nyelven is beszéljen az a legény, egy kalap meglengetéséből csak megértheti, hogy békés szándékkal közeledik feléje. A juhász csak nézte, de mintha nem is Áront nézte volna, hanem valahová a háta megé, vagy éppen melléje. Aztán elmosolyodott és ő is visszaintett a kalapjával. amikor odaért Áron hát csak elcsodálkozik, hogy a juhász magyarul szólal meg és úgy beszél vele, mintha a legjobb komája lett volna.
-Agy Isten atyafi, már régen várok rád. Elfáradtál nagyon a te utadon?
Áron nagyon elcsodálkozott, és még most is egyik ámúlatból a másikba esne, ha közben nem éhezett volna meg. Meg aztán mert fürge legény volt, és gyorsan járt az esze, egyet vont a vállán, és elfogadta, hogy talán mégiscsak várták őt.
-Fogad Isten juhász, ugyancsak nehéz utam volt, és ami igaz meg is éheztem, meg is szomjaztam de még el is fáradtam bizony. Úgy ha megengeded leülnék egy kicsit erre a szép földre és falatoznék a hazai ételemből és hozzá meg innék ebből a finom forrásvízből ami ott ahajt csörgedezik.
- Hát persze, hogy megengedem, sőt ha meghivnál engem is a pogácsás lakomára szívesen veled tartanék.
Áron vont egyet vállán és azt mondá
- Bár szegényes az én tarisnyám, de ahol egy ember eszik ott kettő még jobban elfér.
A juhásszal olyan jól összebarátkoztak, hogy még tanáccsal is ellátta a mi hősünket, Áront.
- No fiam, ha igazán győzni akarsz, akkor keresd csak meg te az égig érő fát, ott aztán másszál fel a tetejére és amikor ott a másik világban megtalálod a hétfejű sárkányt, birkozzál meg vele és vágd le mind a hét fejét. Mindegyik fejében találni fogsz egy almát aminek nagyon nagy hasznát veszed majd egész életedben. Ha nem sikerülne megszerezni mind a hét almát, akkor sincs baj, de az igazi gyözelmedet az hozná, meg, ha a tarisnyád tele lenne, mert látod az a hetes szám olyan kereknek hangzik……majd csak megérted miért mondom, majd csak megérted.
- Igy aztán a mi legényünk elindult élete nagy próbájára. Tudta ő, hogy az uton végig tanulnia kell és, hogy nem lesz könnyű, de azt is tudta, hogy amikor elindult ezen az uton akkor már minden megváltozott, és hogy nem fordulhat vissza a világ meg a maga szégyenére sem. Nemsokára meg is érkezett az óriás fa tövébe. Ez a fa valóban óriási volt, minden vágynál és álomnál magasabb, annyira magas, hogy az égbenyúló fatörzsön kivül semmi sem látszott. A koronája valahol a felhők felett kezdödhetett el, mert bizony innen lentről nem sok látszodott. Mielőtt neki indult volna a felfelé mászásnak egyet pihent, és megkereste a közelben levő kovácsot, akinél három pár famászó karmokat rendelt, hogy legyen amivel megkapaszkódni a fa törzsében mászás közben. Mert jó jó ,ha az ember erős és bátor, de még jobb, ha az eszét is használja közben, és amint mondani szokták. Segits magadon és az Isten is megsegit.
- De nem is húzom és a dolgokat , hanem átszökve a túl unalmas részét, a lényegre térve, Áron hét nappalt és hét éjszakát mászott amikor csak egyszer megérkezett az első ágazatáig az óriás fának. De ez nagyon furcsamód, nemcsak szimpla ágazat volt, hanem mindjárt egy gyönyörű szép rét. De olyan szép, mint amilyet még eddig soha nem látott. Minden volt ezen a réten ami a boldogsághoz kell, na meg a pihenésre. Bársonyos zöld fűve olyan puhán simult a lába alatt, mint a lehelet a tenyérben, a pataknak vize pedig ami a réten keresztül folyt olyan kristály tiszta mint az olom pohár. Itt ott szétszórva viragos fákon arany és ezüst madarak trilláztak tiszta öszhangban és a mező zöldjét színes mezei viragok szórták be és olyan illatot árasztottak, hogy az már szinte pazarlás volt egy ilyen szegény legény számára. Alig győzte szeme befogadni azt a sok szépet és jót amit ott látott. Le is heveredett a selymes fűre, mi után egy jót kortyolt a patak vizéből és ott azon nyomban el is nyomta az álom. Hanem akkor egy angyal szállt le melléje, és egy boszorkány. Mindkettő nagyon szép volt, de mindkettő másképpen volt szép. Az angyal olyan volt mint egy fénysugár. Hosszú szőke hajával szinte bevonta az egész testét, és olyan átható, olyan lehelet alkat volt. Arca csupa kedvesség és gyönyörű kék szeme akár a hegyitavak kéksége, egyszerre volt tiszta és mély, egyszerre volt titokzatos és szelid. A boszorkány mellette pedig éppen az ő ellentéte volt. Magas sudár lány szénfekete hosszú hajával olyan igazi menyecskének nézett ki, piros pozsgás órcájával ő is msoolyogva hajolt a fiú fölé. Na de a szemei azok a gyémánt fekete szemek, égetőek akár a parázs.
Azt mondják a boszorkányok rosszak és csúnyák. Nos lehet, hogy amikor már megöregednek és ellustulnak ők is ugyanúgy megráncosodnak mint az emberek, de ez a boszorkány nagyon szép és fiatal volt, és egy kicsit hasonlitott is a faluban hagyott szép Rózál arcához, ezért Áronnak egy kicist a szivéhez közelebb állt, megfoghatóbbnak tűnt mint a szőke kis angyal. Igy történt aztán, hogy amikor mindkettő hivni kezdte őt, ő a boszorkát választotta. Arra gondolt, hogy hát ami azt illeti ő sem éppen tőkéletes, hiába választja az angyalt, aki olyan tökéletesnek látszott, úgyan mihez kezdene vele? Talán mégis csak a magafajtájával tud inkább szót ejteni. Elindult hát a réten keresztül a boszorkánnyal kézen fogva. Ahogyan érezte annak forró tenyerét, mintha valami furcsa dolog áramlott volna a lányból a fiú testén keresztül.
- Mit művelsz velem, te szép boszorkány? Kérdezte félig tréfásan, félig komolyan a mi legényünk.
- Átadom a tudásomnak azt a részét amire útközben szükséged fog lenni, mert hogy jól jegyezd meg legény, nagyon jól választottál amikor rám esett a te döntésed. Én úgyanis megtanítalak harcolni ebben a másik világban, hiszen küzdelem nélkül nem létezhet semmilyen győzelem, és arra is megtanítlak, hogyan forgasd magad körül a sárkányt amikor találkozni fogtok, mert hiszede, hogy nem adja a fejét könnyen ő sem?
- De hiszen nekem még fegyverem sincs, hogyan fogom legyőzni a sárkányt, amikor nekem egy fejem van, neki meg hét?
- Te csak ne busulj semmit Áron, mert a te fejed többet is tudhat mint az ővé hét együttesen, de ami a legfontosabb, hogy el ne hagydl a hitedet soha, mert akkor azt ő észre veszi és kihasználja. Mivel, hogy szegény ember gyermeke vagy a fegyvered is ahhoz illő kell, hogy legyen, a fejszét jól tudod használni, azzal fogod megtámadni a sárkányt, és a fejét is azzal veszed. Csak úgyanugy tégy mint az erdőben amikor a fát vágtad ki. Mire tanitott az apád?
- Az apám mindig azt mondta, hogy kellő hittel és tisztelettel végezzem a munkám, és a kivágott fa iránt olyan szeretet érezzek ami aztán egész télen melegen tartja a kályhánkat és még arra is futja, hogy a tavasz új magot vessen a helyében, mert egy kivágott fa helyében kettőnek kell születnie, hogy az egyensúly megmaradjon.
A boszorkány elmosolyodott.
- Látom nem is vagy te olyan buta, hiszen az ősi erőket magaddal hoztad már csecsszopó korodból. De most már én is el kell bucsuzzak, mert mielőtt eléd áll a sárkány önmagaddal kell megbirkozz, és a magad ura kell, hogy legyél. Azzal se szó se beszéd eltünt a boszorkány, a mi legényünk pedig felébredt mély álmából, mert bizony az álmok országában járt, hol máshol? Olyan frissen és erőben ébredt, hogy szedni is kezdte a lábát ahogyan csak érte, hegyen dombon, erdőn mezőn és egyébb kietlen tájon keresztül, mintha mérföldjáró csizma let volna a lábára húzva. Estére már el is fáradt, és gondolta el teszi magát éjszakára, mert úgy érezte másnap lesz a nagy nap amikor meg kell küzdjön a sárkánnyal.
Másnap valóban nagy napra ébredt, mert már messziről érezni lehetett a sárkány forró horkantását. Minden bátorságára szüksége volt, mert hazug ember lett volna, ha azt mondja, hogy egy kicsit sem fél, de ahogyan a boszorkány is tanitotta, szembe kell mennie előszőr is a saját félelmeivel, ha nem akarja azt, hogy azok győzzék le őt.
Hát igen, a sárkány valóban félelmetes volt, minden eddigi félelmét felülmúlta. Hét fejéből csak úgy okádta rá a túzcsóvákat, hogy alig tudott elfordulni előlük. Na de nem azért indult útnak, hogy az első akadálynál máris meghátráljon, ó nem, tudta, hogy ha törik, ha szakad neki meg kell oldani ezt az akadályt, vagy nehézséget. Összeszedte tehát minden bátorságát és odaszökött a sárkányhoz, megölelte olyan jó székely módra ahogyan a legényekkel néha összeakaszkodott a kocsmába, és földhöz vágta a sárkányt. De a sárkány se volt rest, ő is földhöz csapta a mi legényünket.
-Ej haj, mondotta a legény- nem az a legény aki adja, hanem az aki kibirja és azzal megint egyet ugrott, és odavágta a földhöz még egyszer a sárkányt. Hol az egyik, hol a másik került elönyben, és a harc igy folyt reggeltől estig. Már mind a ketten nagyon elfáradtak, megéheztek, megszomjúztak, de egyikük sem akarta alább hagyni, mert tudták végig kell vinni, mindazt amit elkezdtek. Ekkor egy arany madár repült el a fejük felett. A sárkány felnézett és meglátta, hogy vizet visz a csörében. Tudta, hogy az nem is akármilyen víz, hanem élet adó, erő hozó, ezért igy szólt a madárhoz.
folytatás holnap
