A SZERETET ÜNNEPE
December van, és rohamosan közeledik az év vége. Minden embernek más és mást jelenthet egy-egy hónap vagy évszak. Nekem a december a karácsonyt jelenti, a karácsony pedig a szeretet ünnepét. Egész évben loholunk, futunk a pénz után, valós és valótlan álmokat kergetve. De ahogy közeledik karácsony, mintha minden átalakulna. Tudom, tudom, hogy erre egyesek azt mondanák, badarság, mert a karácsony szelleme el van rontva amióta kereskedelmi jellegűvé vált az egész világ. A nagy bevásárlások, a nagy rohanás, tülekedés az ajándékok után és közben elfelejtjük a lényeget. Takarítani, kidíszíteni a lakást, sütés-főzés, vendégfogadás és a sok stressz, hogy mindenben megfeleljünk. A nagy ajándékok, amiről utólag kiderül, hogy mégsem voltak elég nagyok. A sok idegeskedés alatt összeveszünk szeretteinkkel és elfelejtjük a legfontosabbat. A karácsony semmit nem ér, ha nem teremtjük meg magunk körül a békességet, a harmóniát és legfőképpen, ha lelkünkből nem sugárzik a szeretet.
„ Ha elmúlik karácsony, a szeretet lángja halványabban ég,
de ha vigyázunk rá, nem alszik ki még”
Eszembe jut életem legszebb karácsonya, amit most elmesélek neked, kedves olvasó, mert szeretném megosztani veled ezt a régi szép élményemet. Soha nem fogom elfelejteni ezt a karácsonyt.
Lelkünk legeldugottabb zugában, a tudatalattiban rejtve őrizzük minden olyan emléket, ami meghatározta, mély benyomást hagyva bennünk, életünket, legyen az az élmény nagyon jó vagy esetleg nagyon rossz.
Hat éves voltam, első osztályos. Addig még nem volt igazán részem a karácsonyban. Tudtam, hogy a karácsony díszített fával jár, meg a kirakatokat pompába rakják, de soha nem kaptam addig ajándékot senkitől. Az árvaházban egyszer egy embertől, akit mikulás ruhában öltözve Moş Gerilă-nek kellett szólítani, kaptam egy narancsot. Azt a narancsot egyedül megehettem. Annak, aki mindig megkapott bármit, amit a szeme megkívánt, ez a dolog nem jelent semmit, de ahhoz, hogy valamit igazán értékelni tudjunk, meg kell ismernünk a másik oldalt is. Éspedig azt, amikor valami elérhetetlen. Talán ez is az oka a mai gyerekek többségének, hogy nem tudnak igazán örvendeni semmilyen ajándéknak, mert nincs megadva az a lehetőség nekik, hogy esetleg valamit nélkülözzenek.
„Amikor elveszítettem, akkor tudtam meg igazán mit is jelentett nekem”
Szokták ezt mondani az emberek, tárgyakra, személyekre esetleg kapcsolatokra. De térjek vissza az én kedves mesémhez. Nem voltunk gazdagok. A fenyőfa sem volt óriás de elég ahhoz, hogy a meglévő díszek megtöltsék. Engem a Keresztanyám átküldött a szomszéd nénihez. Ott már megjött az angyal, és én belefeledkezve bámultam a nagy fát, rajta az üvegdíszeket, melyek különféle pompával csillogtak, az ezüst és arany harangocskák, a szaloncukorkák mind vidáman lengedeztek a fán. Bámulásomból felocsúdtam, amikor a szomszéd néni megszólított.
-Menj haza Katica, mert az angyal most járt nálatok!- és én szedtem a lábam, ahogy csak bírtam, rekordidő alatt értem a ház ajtajához.
-Nézd mit hozott neked az angyal Katica! Ezzel a mondattal fogadott Keresztanyám és nekem még sokáig ott csengett a fülemben …neked … neked… neked.
A fa és az illata beragyogta a szobát. Nem volt olyan nagy, mint a szomszéd nénié, nem is volt rajta üvegdísz meg harangok, mégis csodálatos volt. Életem legszebb fája volt. Érdekes díszek voltak rajta. Ezüstszínre és aranyszínre festett diók, nagy, óriás gombok színes papírba csomagolva és a szaloncukor helyett selyemcukorka volt házilag becsomagolva szépen és ízlésesen.
Az ágyra pedig kiterítve az én ajándékom, egy égszínkék és egy rózsaszín szövetruha. Keresztanyám varrta őket nekem és én tudtam, de dehogy is mondtam el, hiszen az angyal hozta őket. Keresztanyám volt az én angyalom. A fa alatt pedig édesség és az első könyv, amit életemben kaptam: Benedek Elek – Arany mesekönyv.
Boldog kisgyerek voltam és olyan gazdagnak éreztem magam. Az is voltam, gazdagabb, mint bárki, határtalan nagy szeretet vett körül. Azután megérkezett a betlehemi csoport. Szokás volt falun, hogy karácsonykor a nagyobbacska gyerekek megtanulják a betlehemi játékot, mellyel Jézus születését hirdetik és házról házra járva, minden olyan háznál, ahol gyerek létezett, előadták e kis történetet mesélve, énekelve. Természetesen a kellékek sem hiányozhattak. A jászol, ahol, elhelyezve egy baba a kis Jézust szimbolizálta, a jászol körül a gumi állatok és a többi kellékek igazi mesés hangulatot adtak. Amikor végignéztem a játékot, mint egy önfeledt kisgyerek körbeugráltam őket és tapsoltam örömömben.
Az est lassan elöregedett. Az utcai zajok elcsitultak, csak egy-egy kutya csaholt még bele az éjszakába. Mi is nyugovóra tértünk. Sokáig nem tudtam még elaludni. Olyan sok szép esemény borult aznap rám, hogy élvezni akartam minden pillanatát: a karácsonyfát, az énekeket, a kacagást és a kályhában sült alma illatát, ami még nagyon sokáig belengte a szobát.
Azóta sok karácsony eltelt, szép és jó, de mint az a Karácsony nem volt soha.
