Kedvenc regényem „A kisherceg” Antoine de Saint-Exupéry-től. Sokat olvastam életemben és sok könyv tetszett vagy éppen siratott meg, de ez az, amit szinte kívülről tudok. Amikor először hallottam róla 10-es voltam. Egy osztályfőnöki órán az oszi feltette a lemezt, ami a könyv alapján készült. Mese felnőtteknek. Így igaz. Talán ha hamarabb olvasom el ezt a könyvet nem, érint meg olyan nagyon, mert nem értem meg az igazi mélységét. „ az embereknek szükségük van szertartásokra” Idézem a könyvet, és arra gondolok, amit a minap hallottam Müller Pétertől. A szertartás szó valószínűleg onnan ered, hogy: a szeretet megtartása. Bármilyen szertartásról beszélünk, egyfajta szeretet van benne. A hétköznapjainkat kisebb nagyobb szertartásokkal tűzdeljük meg, akár a menyasszony ruháját, ahogyan díszítjük, úgy öltöztetjük lelkünket és testünket ünneplőbe.

Az életünk tele van szertartásokkal, már a születésünk is egy fajta ünnep, ha még nem is tudjuk akkor. Ünnep a családnak, a szeretteinknek és a közelálló rokonoknak, barátoknak. Sorolhatnám hosszan. Keresztelő, első áldozás vagy konfirmálás (vallástól függően) eljegyzés, menyegző és utoljára a temetés. A temetés is hozzájárul az élethez. Az utolsó tisztelet, amit adunk és kapunk. De ezeken a szertartásokon kívül még vannak másfajta szertartások is. Amikor a gyerek első osztályba megy, amikor kicsengetik ballagáskor, amikor családot alapít, vagy éppen házat épít. Minden év, minden évszaka magával hozza a szokásos szertartásokat. Vízkereszt, húsvét, karácsony, hogy csak a nagyobbakat említsem. Egyesek szemében ezek a szertartások nem ildomosak, mert pogány ünnepekre vezethetők vissza, mert esetleg nem keresztények vagy éppen álkeresztének és sorolhatnám hosszasan. Mire valók a hagyományok, ha nem arra, hogy identitástudatunkat erősítsék, a valahová tartozás örömét biztosítsák lelkünkben. Ezek a mi gyökereink, amit őseinktől, anyáinktól, apáinktól kaptunk és kötelességünk továbbadni gyerekeinknek, unokáinknak. Igaz, hogy sokszínűek vagyunk és ahány ház annyi szokás. Mindig arra tanítom gyerekeimet, hogy a türelmet és toleranciát tanulják és gyakorolják másokkal szemben. Tisztelem azokat az embereket, akik éltetik és továbbadják saját hagyományaikat, de elvárom, hogy az én szertartásaimat is tiszteletbe tartsák. Nem erőltetem senkire rá a magam szokásait, de nem tűröm el, hogy bárki csúfot űzzön belőle csak azért, mert esetleg különbnek érzi magát. Csak sajnálni tudom azokat, akik nem kapják helyüket ebben a csodálatos színes világban, akiknek nem kellenek a szertartások örömei, és sivárrá teszik életüket és gyerekeik életét azzal, hogy fanatikusan azt hiszik csakis övék az igazság. Pedig az IGAZSÁG odaát van.