Hiába gyötröm önmagam,
A Jelen él, bár hihetetlen.
Sohasem hittem
A távolság axiómájában,
És most? (…)
Bár látlak, tapintalak,
Millió év választ el tőled.
Még utána kapok a múltnak,
Még hinni szeretnék szenvedélynek,
És markolászom a semmit,
Az átlátszó valóságot.
Megértem ezt is?
És semmi? Semmi se történt?
Még fáj, de érzem a burkot,
Fásultan takarnak az évek.
Fáj, és mégsem mondhatom,
Látod, látod, én most is,
Akkor is, az előtt is,
Csak mosolyogni tudtam.
Pedig fáj, még fáj,
De már ismeretlen az
OKOZAT.
