Fáradt és lusta a testem,
Lassan kígyózik bennem a nedv,
Az a kívülről kéknek látszó kis folyadék.
Ásítás nyomja a lelkem,
S unom a szemeim felnyitni,
Egyforma ritmussal emelkedik,
Mellemnek két fehér dombja,
Mely lágyan ringatózva,
Még éjszakai álmának simítását érzi.
Koporsó födélként zárja a szememet,
Fekete szempillám fátyla,
De megmozdul rajtam
A jó meleg paplan,
S megindul agyamban a gondolat.
Bár nem tiszta, még eltéved
Az éjszaka labirintusán,
Már érzi, hogy ébredni, nyújtózni kezd.
Nem kell még sietni,
Idő bőven telik,
Pihen a testem lágyan és lustán,
De érzi már, lüktet a kék vér,
Egy sóhajtás még, és kész az ébredés.
Az éjszaka kússza sötét függönye,
Mely ólomként feküdt a mellemen,
Most elszállt, nincs már és lassan
Az erő, a kedv felébreszt,
Hogy fogadni tudjam az elémbe
Siető új napot.
