Azt hittem nem fogom szeretni, azt hittem olyan lesz, mint egy kötelező házolvasmány.

Aztán lassan gyűltek az oldalak. Az első oldalak kússzák, szinte érthetetlen. Mi van? Hogy is van ez? Mi ez a sok valótlanság? Az árnyak változnak. Egyszer még fa, de a másik percben emberré változik és érdekes, beszélni tud. Mit beszélni, még furcsa emberi szokásai is vannak. Morcos, veszekszik, hogy aztán megbánja viselkedését.

És ahogy oldalról oldalra haladsz, a fantázia szárnyra kap. Lehetséges lenne, hogy valaki ennyi mindent kitaláljon? Lehetséges lenne, hogy ezekben a sorokban annyi valótlanság legyen?

Mi az, hogy valótlanság?

Mi az, hogy valóság?

Aki nem tud álmodni, annak szürke és sivár az élete. Erős betonlábakkal áll a földön. De csak áll, mert előre nem halad. Az idő, a tér tágul körülötte, de ő ott áll, mint egy őskövület és már a jelenben a múltat testesíti meg. Aki pedig mer álmodni, az szárnyal, repül.

Hogy veszélyes?

Hát persze, hogy veszélyes. Ettől olyan csodálatos.

Azt mondod, nem tudsz álmodni? Azt mondod, nem tudsz szárnyalni?

Akkor itt van ez a könyv, amit csak lapoznod kell, és már elindultál a legmerészebb álmok felé. Lazíts, felejtsd el, mi van körülötted, és merítkez bele akár egy ifjúsághozó forrásba. Feledd el, hogy most mi van körülötted, felejtsd el, ha valami szomorít, bánt. Ne gondolj semmire, üresítsd ki az eszed, a lelked, és húzd magadra akár egy meleg takarót. Merülj bele, hogy megtanulj szárnyalni.

A bolhák legalább valami változatosságot hoznak a mindennapokba

Olvasd el ezt 2-3x és meglátod, minden egyes alkalommal valami újat mond neked. Velem legalább is ez történt. Vannak kellemetlen, rossz dolgok. Azt kérdem, minek kell az életemben?

Talán ezek jelentik a bolhákat?

Kétféle világ létezik. Álomvilág és a Valósvilág vagy másképp a Valóság. Na de ki tudná megmondani, hol van a határ a kettő között, amikor néha olyan jó érzés, olyan megnyugtató, ha az Álomvilágba bele tudjuk ringatni magunkat. Annyira valósnak tud tűnni, hogy már-már azon gondolkozom, talán mégiscsak a másik a hamis, az illúzió, vagy a rémálom, és ez, ami most van a Valóság.

Hiányzik a lombom, Lebeke! Ha nem hallom a leveleim zizegését, magányosnak érzem magam.

Milyen ismerős ez a mondat. Mintha már nagyon sokszor megfogalmazódott volna bennem. Talán egy kicsit másképp, talán úgy:

Hiányzik a szó, a gondolat. Ha nem hallom a lelkem dallamát, magányosnak érzem magam.

Hold köve ront, nap köve gyógyít.

A régi sámándalok furcsán hangzanak a komputer világban. A hagyományok már csak porosodnak elhagyott pincékben, vagy pókhálós padláson. Pedig az átjáró ott van valahol a Valós és az Álom világ között.

Nem kell, hogy megváltozzunk, nem kell, hogy átváltozzunk. Bennünk van mindaz, ami szükséges, de rajtunk múlik, hogy mi az, amit kiengedünk magunkból. Ahogy a sorokkal haladok, egyre inkább úgy érzem, szólhatna akár rólam is ez a könyv.

Gondolod, hogy Gergő megváltozhat?….-Nem hiszem. És nincs is rá szükség. Benne is ott van már minden, jó és rossz, szép és csúnya, mióta megszületett. Majd kiderül, milyen szél fújja meg, s az melyiket hozza ki belőle.

Most a fiaimra gondolok. Én látom bennük a szépet is, a csúnyát is.

Istenem add, hogy a jobbik szél erősebben fújjon.

A cipők?

A cipő mindent elárul arról, aki viseli. Gondozott, ápolt, rendszerető vagy kússza, nemtörődöm, hing-háng ember. Jóindulatú, rosszindulatú, hiú vagy kicsinyes, szerény de ízléses.

Kérdezed, hogy lehet?

Minél tovább figyeled a cipőket, annál inkább megjelennek az árulkodó jelek.

Botlik Dénes cipőpucoló, és Gergő szégyenli, mert alantas munkának tartja.

De Botlik Dénes boldog ember, mert ő fontosnak tartja szakmáját, és amit e téren tudni kell, azt ő nagyon jól elsajátította.

Az a baj az emberekkel (talán velem is), hogy a távolba néznek, a fellegeket kívánják, és bár szép életük lehet, ha nem tudjuk (tudják) értékelni azt, a boldogtalanság minduntalan átölel.

De szeretnék gazdag lenni!…….

De vajon akkor boldogabb leszek?