Mesélőnek kellett volna elmennem. Ha jól meggondolom, végigmeséltem az életemet. Csak agyalok, és agyalok, gondolkozom, vagy nem gondolkozom. Milyen jó is annak, aki nem gondolkozik annyit, kevesebbet fája a feje. Úgy vagyok vele, hogy leülök írni, elgondolom, hogy miről fogok írni, és amikor ujjaim alá kerülnek a billentyűk, valami egészen más jön ki belőlük. Mintha önálló életet kezdenének élni.
Ma mégis egy történettel fogom kezdeni gondolatmenetemet.
A szőlőgazda reggel megegyezett a munkásokkal, hogy egy dénárért fognak neki dolgozni egész nap. Mindenki úgy érezte, hogy ez egy korrekt egyesség, a munkának megfelelően. A szőlőgazda azonban később is, úgy dél felé is hívott még munkásokat a kertjében, aztán délután is hívott még. Már majdnem este volt, amikor meglátott pár embert kint az úton, magukkal nem tudva mit kezdeni ott álldogáltak. Nem hívta őket senki, aznap nem kellettek senkinek. A szőlőgazda őket is behívta magához dolgozni.
Amikor este kifizetésre került a dolog, a legutoljára érkezőkkel kezdte. Mindegyiküknek adott egy dénárt. Az egésznap dolgozó munkások azt hitték, hogy ők majd két dénárt kapnak, de ők sem kaptak többet egy dénárnál, ezért elégedetlenkedni kezdtek. Nem igazságos, hogy ők, akik egész nap dolgoztak ugyanannyit, kapjanak, mint azok, akik csak egy órát.
- Ti pontosan annyit kaptatok, amennyiben megegyeztünk, akkor miért nem adhatok én a saját pénzemből másnak annyit, amennyit akarok? – válaszolta a szőlőgazda. A döntés az enyém, hiszen az én pénzem, és ha én ennyit akarok adni, ahhoz senkinek nincs köze.
Egy másik történet szerint, egyszer egy apát megkért a három fia, hogy osszon el közöttük egy zsák szilvát, úgy ahogyan az Isten osztaná el. Az apa az első fiúnak adott egy marékkal, a másodiknak két marékkal, és a harmadiknak odaadta a megmaradt zsák szilvát. A fiúk elégedetlenkedni kezdtek, hogy igazságtalan ez az osztás. Akkor az apa elosztotta a zsák szilvát, úgy ahogyan a cselédek osztanák el maguk között. Minden egyes szilvát megszámolva, és pontosan három egyenlő részre osztva.
Bizony, Isten soha sem oszt el semmit egyenlő részre, mert ő tudja, hogy kinek a többet, kinek a kevesebbet, és kinek a semmit. De mi emberek ezt soha nem fogjuk tudni megérteni, mert mi egy kicsit másképpen gondolkozunk. Addig vagyunk boldogok, és elégedettek saját életünkkel, amíg nem tudjuk meg, hogy a szomszédunknak egy kicsivel több jutott, mint nekünk. Akkor aztán befészkeli lelkünkbe az irigység magát, és addig fúrja faragja ott a helyet, amíg megrohasztja, megbomlasztja a bennünk levő harmóniát.
Ez az EGO ami bennünk van egyszerre jó és rossz, egyszerre építő és romboló hatással tud lenni életünkre. Rossz az, hogy folyton elégedetlenek, boldogtalanok vagyunk, de ugyanakkor ez a hajtóerő, ami előbbre visz bennünket. Mert akinek nincs ambíciója, vágya, annak jól van úgy, ahogyan van, az nem akar semmit, csak élni a mának.
Mostanában sokszor gondolok arra, hogy lehet, hogy nekem egy nagyon jó életem van, csak én nem a megfelelő oldaláról nézem? Hiszen, ha arra gondolok, hogy mások nélkülözésben élnek, vagy betegségekkel harcolnak, vagy szeretteik elvesztése miatt szenvednek, akkor nekem tényleg szép életem van. És mégis. Vannak napok, amikor úgy érzem boldogtalan vagyok, amikor elvágyódom máshová, szeretnék egy más életet élni.
Mindennap szállok és zuhanok, mindennap kacagok és sírok. Talán éppen ebben rejlik a nagy titok. Hogy hogyan tudom magam egyensúlyban tartani?
Kérdések, kérdések, kérdések. Csak úgy gyűlnek, tömörülnek fölém, de sokukra nem tudom a választ, és tudom, hogy talán soha nem is fogom megkapni.
Miért ilyen az életem, miért születtem ebben a helyre, ebben az időben, ezek az emberek közé? Miért kaptam ilyen szülőket, testvéreket, amilyeneket kaptam? Vajon jó anya vagyok, vagy rossz? Mi az, amit nem csinálok jól? Lehet, hogy az Anyám azért ilyen, mert jobbat nem érdemlek? Lehet, hogy én vagyok az, akiben van a baj?
Akárhányszor próbálom ezeket a kérdéseket megoldani, boncolgatni, úgy érzem a sötétségben tapogatózom. Igyekszem, igyekszem, de lehet, hogy nem eléggé, lehet, hogy nem jól igyekszem?
Tudom, hogy senki nem tudja helyettem megmondani a választ, de arra azért kíváncsi lennék, hogy másnak vannak-e ilyen jellegű feltett, vagy felnemtett kérdései, amikre hiába várja a választ. A válasz bennünk van- mondaná erre MP. Csak nem tudjuk, hol keressük.
Elteszem magam holnapra, amíg nem jövök elő ennél jóval morbidabb gondolatokkal.
Kicsit szomorkás a hangulatom máma………….
